|
Eseménynaptár
2011. augusztus 5.
Meghosszabbított nevezési határidő
2011. szeptember 8-9.
Zsűrizés
2011. október 14.
Díjátadó gálaest a Nemzeti Színházban
Óriási érdeklődés övezte a sikeres pályázat műhelytitkairól megtartott EFFIE workshopot!
A Sanoma Media irodaháza adott helyet az idén 10 éves magyarországi EFFIE workshopjának, ahol szép számmal jelentek meg az érdeklődő pályázni szándékozó ügynökségek, ügyfelek képviselői.
A workshopot Aczél László MAKSZ elnök nyitotta meg az EFFIE szervezői képviseletében. „Mit igen – mit ne”: Dr. Megyer Örs, az EFFIE Felügyelőbizottságának tagja felhívta a figyelmet a tartalmi és formai követelményekre valamint a gyakori hibákra. „Nincs műhelytitok”: a rutinos nyertes pályázó OMD képviseletében Mező László ügyvezető igazgató tartott szemléletes előadást arról, hogyan érdemes megírni egy sikeres kampányról a pályázatot. „Mit értékel igazán a zsűri, és mit nem?”: erről Szabolcsi Vera, a McDonald’s Magyarország marketing osztályvezető helyettese, mint többszörös zsűritag adott hasznos tanácsokat, tippeket a pályázni szándékozóknak. Ezután a tavalyi verseny két, Arany EFFIE-t nyert kampányát mutatták be az alkotók: Lakinger József a Vatera (2010. évi Platina nyertes), valamint Braun Annamária (HPS) a Pöttyös GURU kampányát ismertette rendkívül kreatív és szemléletes prezentáció formájában. A 2011-es EFFIE pályázati kiírás legfőbb pontjait Kaminszky Adrienne/IAA főtitkár mutatta be, kiemelve az idei újdonságokat: a kategóriákat, a nevezési határidőt, a regisztrációt és az online nevezés előírásait. Ez utóbbihoz kapcsolódva a nevezési és zsűrizési szoftver kifejlesztői képviseletében Cser Dániel a Sign részéről szemléltette, hogy működik a gyakorlatban az online nevezés.
A workshopon bemutatott valamennyi prezentáció, valamint a nevezési dokumentáció pdf formában szerdától az EFFIE honlapján megtalálható, ezzel is segítve és ösztönözve a pályázni szándékozókat. Idén új kategóriákkal bővült az EFFIE. Így külön kategóriában indulhatnak a kis költségvetésű kampányok, a tartósan, több éven át sikeres kommunikációk, a gyógyszerek, az üzleti (B2B) kommunikációk, a bevezető kampányok is. A workshop érdekessége, hogy egy ottani felvetés kapcsán a kereskedelmi kommunikáció is külön kategóriát kapott! Az új struktúra lehetővé teszi a több kategóriába való egyidejű nevezést is!(pl. telekommunikációs szolgáltatás bevezető kampánya) A 2011. évi kategóriák > ![]() |
|||